Most itt ülünk Philadelphiában a három kis jövendőbeli munkatársammal, Rebivel, Diával és Józsival, és várjuk a következő átszállást, az utolsót hála az égnek, Burlingtonba.
Eddig nagyon klassz volt az út, egy másfél órás röpke Frankfurti kiruccanó után föl is szálltunk a hatalmas philadelphiai gépre. Olyan tipikus oldalt két-két üléses, középen négyes, szóval mit mondjak tényleg nem egy fapados :) Volt kis monitor is az előző szék hátuljában, úgyhogy a 9 órás utat az alváson és az evésen kívül Tangled, Rango és Született feleségek nézéssel töltöttem :))
Amikor megérkeztünk az USA-ba, először a bevándorlási ügyintézésen kellett túlesni. Vicces volt, a vallató pasi jó amerikaihoz méltón teli szájjal rágózott, olyan istenigazán nyitott szájjal, aminek következtében alig értettem valamit a csámcsogásától. De tagadhatatlanul hiper laza volt :D Aztán kérdezte hogy van-e barátom, majd megállapította hogy szegényt most jól otthonhagytam. (Üüüü bocsi Olivér :(( ne haragudj rám kérlek!)
Na lényeg a lényeg, a hatszázhuszonhatezer-kilencvenkettő átvizsgálás és ellenőrzés és becsekkolás után, mikor végre teljesen megnyugodhattak az amcsik hogy nem vagyunk rosszfiúk, már csak azért sem mert lányok vagyunk, végre eljutottunk a Burlingtonba tartó gép termináljához. És isteni szerencse, hogy van ingyen net, mert nem is tudom mi a fenét csinálnánk itt különben 5 órán keresztül... Főleg mert itt hiába van még csak fél 7, de otthon már fél egy, és hajnali fél 5kor keltem, szal naaagyon álmos vagyok.
Üüüü.
Olivért nem kell félteni. Tegnap átfogó stratégiai tervezést követően útnak indítottunk kilenc jól képzett bérgyilkost, akik majd kezelésbe veszik a "rágós pasast". Szerencsére a személyleírás nem illik rá minden második amerikaira, úgyhogy most elégedetten sörözünk.
VálaszTörlés