Burlington

(Fúj reggelire megkóstoltam a mátrixos trutyit. Hát ha olyan az íze, akkor én a kék kapszulát választanám, ez nem vitás. Valami zabkása szerűség de tökéletesen ízetlen és gusztustalan, úgyhogy kénytelen voltam megint mogyoróvajas kenyeret enni. Kicsit unom már ezeket az édes dolgokat... hiányoznak a jó kis felvágottak, a kockasajt, az a finom puha cipó amit apu szokott venni, a paprika-paradicsom...)

Tegnap is, ez nagyon durva, volt rendes vacsora, desszert is(!), és akkor utána kitalálta a táborvezető, hogy még elvisznek minket fagyizni.
Úgyhogy beült a kb 50 fős kis csapatunk ilyen menő kisbusz nagyságú terepjárókba, és elmentünk fagyizni meg hotdogozni. :) A "csapat"-ban egyébként leginkább amcsik és angolok vannak, meg egy-két skót, ausztrál, dél-afrikai, úgyhogy mindenképp túlsúlyban vannak az angolul beszélők. Akik még velünk magyarokkal együtt kínlódnak a megértéssel, azok a kolumbiai lányok. Ők öten vannak, ketten lesznek a konyhán és hárman takarítani fognak, velük spanolgatunk most :) Eme képen is Diával és Jessica-val, a kolumbiai leányzóval vagyunk megcsodálhatók.

De nem is írtam még le a tegnapelőtti burlingtoni kalandot!
Délután 1 órakor a kedvenc konyhásnénim, Gail, felvett minket a kapunál és elvitt minket Burlingtonba, ami Vermont egyik legnagyobb városa, és kb negyed órára van innen. Nagyon aranyos volt, mondta hogy útközben muszáj megállnunk egy helyen, mert óriási kézzel készített jégkrémet lehet kapni. :D Hát, nem ettünk még elég édességet (haha), szal mondtuk hogy miért is ne. De mondjuk tényleg nagyon menő volt, a pasi belemerítette a vaníliás jégkrémet a csokimázba, aztán beleforgatta manduladarabokba, és akkora lett mint a fél fejem.
El se tudom képzelni hány kilóval megyek majd haza :D Meg nem is akarom.
Gail tényleg nagyon kis kedves nő. A középkor és a nyugdíj között jár valahol, és úgy viselkedik velünk, mintha mi lennénk a gyerekei, mert sajnos nem lehetett neki. A konyhában is folyton úgy hív minket hogy Sweety, Darling, meg Honey, nagyon kedvesen bánik velünk. A fagyit se engedte hogy kifizessük, mondta hogy örül hogy vehet nekünk.
Ezek után kirakott minket a Walmart-nál, onnantól egyedül barangoltunk. A Walmartba mindenképp el akartam menni, mert az az amerikai fogyasztói társadalom fellegvára. Megálltam hogy ne fotózgassak, az olyan lett volna, mintha valami hülye turista otthon az Ósannal pózolna, hát biztos kiröhögném... :) Vettünk hajszárítót, meg rágót (hogy megfelelően integrálódjunk az amerikai társadalomba), ami viszont meglepett hogy nem volt ásványvíz! Mindenféle lónyál meg édesített víz meg minden volt, de nem ismerik a palackos mentes vizet. Úgyhogy kénytelen voltam szénsavasat venni, és mesterien felrázva eltávolítani belőle a buborékokat.
A Walmarttól bebuszoztunk a city centerbe, ami nagyon kis bájos, ilyennek képzeltem az amerikai városkákat. Kimentünk a tópartra is, van egy nagyon hosszú korzó, és tűzött a nap, úgyhogy összességében igazán gyönyörű volt minden, és Beki szavaival élve élveztünk a fílinges szánsájnt és hepineszt. :)
Utána sétáltunk egyet a  Church street-en, a fő utcán, ahol egy csomó házon kis amerikai zászló lebeg, és tényleg el tudom képzelni hogy milyen lehetett egy évszázaddal ezelőtt, még lovakkal, postakocsikkal :) Most boltok és hangulatos éttermek vannak itt elsősorban. Majd sétáltunk egyet a helyi Lila akác közben is, jó volt megnézni milyen kis takaros a színes, fából készült, kertesházas övezet.

Egyszóval nagyon klassz minden, nagyon jól érzem magam :)