2011. június 19., vasárnap

Camp Life - frissítve :)

Fú, pont egy héttel ezelőtt kezdtük a munkát. Repül az idő... Egyrészről úgy megszoktam már az ittlétet, mintha hónapok óta itt élnék, másrészről viszont úgy elrepült ez a hét, mintha tegnap jöttem volna. Mára már egészen jól beállt a napirendünk. Sajna már fél hétkor fel kell kelni, mert menni kell reggelit csinálni. De tök érdekes módon mindig sikerült felkelnem elég simán. Aki jobban ismer az tudja, hogy képes vagyok 12 órákat aludni és délben kelni. Hát ebben az élvezetben most három hónapig nem lesz részem, de egyelőre nem bánom. Háromszor kell a konyhán dolgozni, 7-től, 12-től és 5-től, köztük pedig 2-3 órás szünetek, amit pihenéssel, netezéssel töltünk. Sajna valamiért még nem lehet lovagolni, meg a partra sem lehet lemenni napozni, mert még túl magas a vízszint. :( De később majd aktívabban szeretném eltölteni a szüneteket, már beszéltem a lovardás főmuftival, meg lespanoltam a motorcsónakos Nick-kel is. Úgyhogy jupíí :))
Azért írtam egyébként eddig sokat a kajákról, mert ugye konyhán dolgozom, meg mert pár napig esett az eső és nem nagyon történt semmi említésreméltó a kajáláson kívül :)
De akkor most beszéljünk komolyabb dolgokról. Hogy mit iszunk.
Tegnap 3-kor bevitt minket Marnie, a táborvezető Burlingtonba, mert már eléggé untuk magunkat itt a táborban. Először a bevásárlóközpontba mentünk, ahol mindenki vett magának valami ruhát/kütyüt/akármit, aztán úgy döntöttünk gyalog besétálunk a városközpontba.
Közben megnéztük az egyetemet, nagyon klassz, de ami az igazán szuper, hogy közvetlen mellette van egy csomó gyönyörű szép koli, illetve ilyen klubházak, az oldalukon mindenféle alfa béta téta gamma betűkkel, mint a filmekben.
Ezután kimentünk a partra kicsit sétafikálni, meg sörözni, és hát beleszerelmesedtem a Bud Light-ba, tök finom!! Igaz, azt hittem először hogy ez a Budweiser lájtos változata (no komment), de aztán a fiúk jól leoltottak hogy nem :D Pedig már tényleg kezdtem megörülni hogy létezik lájtos sör! :D Na de sebaj.
Utána elsétáltunk a Church Streetre, ahol beültünk egy ilyen jó kis amcsi életérzéses sörözőbe, meg ettünk egy gyrost, hogy egy kis hazai életérzés is legyen :)) De így hogy nem kérdezték hogy hágymácsípösmehet? így már nem is volt olyan finom. A sörözőben épp egy diplomaosztót ünnepeltek, szal tele volt velünk egyidős fiatalokkal, hát... az amcsik elég ortó módon buliznak, mondjuk úgy :D De érdekes élmény volt. Egyébként durva, de nem adnak ám piát ha nincs nálad valami igazolvány amivel bizonyíthatod hogy elmúltál 21, ezt véresen komolyan veszik, így Dia nem ihatott velünk, mert a táborban hagyta az útlevelét. Szegény Dia.Ezután összefutottunk az angolokkal meg néhány tábori haverral, és átmentünk velük egy táncolós helyre, a Lift-be, ami naaagyon jó volt, hajnali kettőig táncoltunk, fiúk kicsit (ehhm) szétcsapták magukat :D

Szal telnek-múlnak a napjaim :)) De közben egyre jobban hiányoztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése