Nemidetartozik

Közvéleménykutatok, tényleg bonyolultan lehet csak hozzászólást írni? Mer apukám mondta hogy nem tud. De tökre örülnék, ha írnátok valamiket, azt is lehet hogy otthon mizu, meg bármit :)
Úgy hiányoztok!!
Puszii

Munka

Húh. Hát elkezdődött a hajtás. A nemisakármilyen... mióta megjöttek a gyerekek, sokkal több a munka, és így már javában nem napi 7 órákat dolgozunk, hanem inkább 9-10-et. Szóval ennyi volt a hawaii, most már semmi nem fenékig tejfel. Cserébe minden tej, mert Diával kiszakítottunk egy 20 literes tejeszacskót, amit épp a tejes gépbe próbáltunk behelyezni, de sikerült valahogy idő előtt kirántani a dugóját és az egész mennyiség a nyakunkba ömlött. A gyerekek meg jól kinevettek. :((
Így vesztettük el minden nemű tekintélyünket már a második nap.
Ami viszont ennél is viccesebb, hogy ez után kb egy órával Beki és Jessica is eljátszotta ugyanezt a történetet, mondván, hogy na majd ők megcsinálják a gépet, így sikerült az ebédlőben épp beszédet tartó táborvezető és 200 ember előtt eljátszaniuk ugyanezt :D:D
Persze jót röhögtünk... néha kínunkban, néha a fáradtságtól.
Meg jókat sírunk is, néha a szeretethiánytól, néha a fáradtságtól...
Egyszóval telnek múlnak a napok, mostanában elég ingerszegényen, mert alig van időnk, leginkább csak netezünk vagy pihenünk a szünetekben. Mióta itt vagyok, nem volt még olyan nap, hogy semmit se kellett volna csinálni, és az első igazi szabadnapom csak jövő szerdán lesz. De megbeszéltük Bencével és Józsival (velük van egy nap a szabadnapunk), hogy akkor majd elmegyünk kajakozni, és csinálunk egy ilyen komplett kis tavi túrát mert a környezet valami gyönyörű.
Egyébként csak az bosszant a munkával kapcsolatban, hogy én pl úgy érzem sokkal előbb is végezhetnék, csak ugye csapatjáték... minden étkezéskor más posztra vagyunk beosztva, de addig senki nem mehet el amíg mindenki nem végzett. Szóval segítünk ilyenkor egymásnak, mert ez a közös érdek. Csak elképesztő, hogy én mindig igyekszem 100%osan dolgozni, gyorsan és precízen, mert basszus nem órabérben vagyunk, hogy ellődörögjünk, hanem baromi gyorsan kéne végezni hogy több legyen a szabadidőnk. De sajnos egyes kolleginák nagyon nem erőltetik meg magukat. Sokszor inkább úgy vagyok vele, hogy megcsinálok kétszer annyi melót, csak haladjunk már... de ettől meg én készülök ki. Nade befejezem, csak ki kellett írnom magamból. Remélem hamar rájönnek, hogy így magunkat szivatjuk az elnyújtott munkaidővel.
Addig meg igyekszem a lehető legjobbat kihozni mindenből. Ebben nagyon sokat segít Gail és Pet is, a két szakácsnő, mert hihetetlenül kedvesen bánnak velünk. Egyik nap Gail vett a boltban mindannyiónknak egy táblacsokit :) Mert most mi vagyunk a lányai :) Meg mindenki más is nagyon kedves egyébként, már szinte mindenki tudja a nevem, és az is jól esik, hogy mindent megköszönnek személyesen.
Szóval összességében szeretek itt lenni, csak kezdek unni néhány dolgot, meg hiányzik nagyon hogy több szeretet vegyen körül..

Nyitó nap

És íme a vidió az első napról:

Gyerkőcök

Júúj jönnek a kis puják!! Elárasztották a tábort a bazi nagy amerikai luxusautók, az apukák és anyukák, a feketék, a fehérek, a vörösök - és most mindenki azon tüsténkedik, hogy rendben becsekkoljanak a gyerkőcök, meg ki legyen nyalva a popójuk. Csak mi, a konyhások nem, mert mi itt netezünk a babzsákfotelekben háháá. :)) De majd nemsokára megyünk ebédet csinálni.
Arik a leányzók, így kívülről nézve, aztán amikor majd hisztizni fognak hogy miért nincs hamburger minden ebédre, akkor már lehet hogy nem lesznek ilyen kis cukik. De egyelőre kis édesek. Nagy dínom-dánom van a Welcome Center-nél, narancslé meg finom sütik, meg mindenki cseveg, hát azt hiszem innentől felkészülhetek a két hónapig tartó monoton gyerekcsipogásra. Egyébként marha sok cuccal jöttek, ilyen hatalmas utazóládákkal, mint ami a Harry Potterben van! Csak rózsaszínben. Szegény fiúk meg egész nap azokat pakolhatják :D
Kaptunk egyébként a tábortól egy-egy barack színű Kiniya-s pólót, meg névtáblát, úgyhogy hű alkalmazottként felelősségteljesen kéne most viselkedni és bájcsevegni, ezért inkább bejöttünk netezni :D
Képeket nem csináltam mert nem szabad fotózni a gyerekeket. Pedig az autókat látni kéne! Dúúrva. :)) Bár aki kifizet majdnem egy millió forintnak megfelelő összeget a gyereke 3hetes táboráért, az mondjuk nem meglepő hogy luxusautóval jön... :)

Camp Life - frissítve :)

Fú, pont egy héttel ezelőtt kezdtük a munkát. Repül az idő... Egyrészről úgy megszoktam már az ittlétet, mintha hónapok óta itt élnék, másrészről viszont úgy elrepült ez a hét, mintha tegnap jöttem volna. Mára már egészen jól beállt a napirendünk. Sajna már fél hétkor fel kell kelni, mert menni kell reggelit csinálni. De tök érdekes módon mindig sikerült felkelnem elég simán. Aki jobban ismer az tudja, hogy képes vagyok 12 órákat aludni és délben kelni. Hát ebben az élvezetben most három hónapig nem lesz részem, de egyelőre nem bánom. Háromszor kell a konyhán dolgozni, 7-től, 12-től és 5-től, köztük pedig 2-3 órás szünetek, amit pihenéssel, netezéssel töltünk. Sajna valamiért még nem lehet lovagolni, meg a partra sem lehet lemenni napozni, mert még túl magas a vízszint. :( De később majd aktívabban szeretném eltölteni a szüneteket, már beszéltem a lovardás főmuftival, meg lespanoltam a motorcsónakos Nick-kel is. Úgyhogy jupíí :))
Azért írtam egyébként eddig sokat a kajákról, mert ugye konyhán dolgozom, meg mert pár napig esett az eső és nem nagyon történt semmi említésreméltó a kajáláson kívül :)
De akkor most beszéljünk komolyabb dolgokról. Hogy mit iszunk.
Tegnap 3-kor bevitt minket Marnie, a táborvezető Burlingtonba, mert már eléggé untuk magunkat itt a táborban. Először a bevásárlóközpontba mentünk, ahol mindenki vett magának valami ruhát/kütyüt/akármit, aztán úgy döntöttünk gyalog besétálunk a városközpontba.
Közben megnéztük az egyetemet, nagyon klassz, de ami az igazán szuper, hogy közvetlen mellette van egy csomó gyönyörű szép koli, illetve ilyen klubházak, az oldalukon mindenféle alfa béta téta gamma betűkkel, mint a filmekben.
Ezután kimentünk a partra kicsit sétafikálni, meg sörözni, és hát beleszerelmesedtem a Bud Light-ba, tök finom!! Igaz, azt hittem először hogy ez a Budweiser lájtos változata (no komment), de aztán a fiúk jól leoltottak hogy nem :D Pedig már tényleg kezdtem megörülni hogy létezik lájtos sör! :D Na de sebaj.
Utána elsétáltunk a Church Streetre, ahol beültünk egy ilyen jó kis amcsi életérzéses sörözőbe, meg ettünk egy gyrost, hogy egy kis hazai életérzés is legyen :)) De így hogy nem kérdezték hogy hágymácsípösmehet? így már nem is volt olyan finom. A sörözőben épp egy diplomaosztót ünnepeltek, szal tele volt velünk egyidős fiatalokkal, hát... az amcsik elég ortó módon buliznak, mondjuk úgy :D De érdekes élmény volt. Egyébként durva, de nem adnak ám piát ha nincs nálad valami igazolvány amivel bizonyíthatod hogy elmúltál 21, ezt véresen komolyan veszik, így Dia nem ihatott velünk, mert a táborban hagyta az útlevelét. Szegény Dia.Ezután összefutottunk az angolokkal meg néhány tábori haverral, és átmentünk velük egy táncolós helyre, a Lift-be, ami naaagyon jó volt, hajnali kettőig táncoltunk, fiúk kicsit (ehhm) szétcsapták magukat :D

Szal telnek-múlnak a napjaim :)) De közben egyre jobban hiányoztok!

Burlington

(Fúj reggelire megkóstoltam a mátrixos trutyit. Hát ha olyan az íze, akkor én a kék kapszulát választanám, ez nem vitás. Valami zabkása szerűség de tökéletesen ízetlen és gusztustalan, úgyhogy kénytelen voltam megint mogyoróvajas kenyeret enni. Kicsit unom már ezeket az édes dolgokat... hiányoznak a jó kis felvágottak, a kockasajt, az a finom puha cipó amit apu szokott venni, a paprika-paradicsom...)

Tegnap is, ez nagyon durva, volt rendes vacsora, desszert is(!), és akkor utána kitalálta a táborvezető, hogy még elvisznek minket fagyizni.
Úgyhogy beült a kb 50 fős kis csapatunk ilyen menő kisbusz nagyságú terepjárókba, és elmentünk fagyizni meg hotdogozni. :) A "csapat"-ban egyébként leginkább amcsik és angolok vannak, meg egy-két skót, ausztrál, dél-afrikai, úgyhogy mindenképp túlsúlyban vannak az angolul beszélők. Akik még velünk magyarokkal együtt kínlódnak a megértéssel, azok a kolumbiai lányok. Ők öten vannak, ketten lesznek a konyhán és hárman takarítani fognak, velük spanolgatunk most :) Eme képen is Diával és Jessica-val, a kolumbiai leányzóval vagyunk megcsodálhatók.

De nem is írtam még le a tegnapelőtti burlingtoni kalandot!
Délután 1 órakor a kedvenc konyhásnénim, Gail, felvett minket a kapunál és elvitt minket Burlingtonba, ami Vermont egyik legnagyobb városa, és kb negyed órára van innen. Nagyon aranyos volt, mondta hogy útközben muszáj megállnunk egy helyen, mert óriási kézzel készített jégkrémet lehet kapni. :D Hát, nem ettünk még elég édességet (haha), szal mondtuk hogy miért is ne. De mondjuk tényleg nagyon menő volt, a pasi belemerítette a vaníliás jégkrémet a csokimázba, aztán beleforgatta manduladarabokba, és akkora lett mint a fél fejem.
El se tudom képzelni hány kilóval megyek majd haza :D Meg nem is akarom.
Gail tényleg nagyon kis kedves nő. A középkor és a nyugdíj között jár valahol, és úgy viselkedik velünk, mintha mi lennénk a gyerekei, mert sajnos nem lehetett neki. A konyhában is folyton úgy hív minket hogy Sweety, Darling, meg Honey, nagyon kedvesen bánik velünk. A fagyit se engedte hogy kifizessük, mondta hogy örül hogy vehet nekünk.
Ezek után kirakott minket a Walmart-nál, onnantól egyedül barangoltunk. A Walmartba mindenképp el akartam menni, mert az az amerikai fogyasztói társadalom fellegvára. Megálltam hogy ne fotózgassak, az olyan lett volna, mintha valami hülye turista otthon az Ósannal pózolna, hát biztos kiröhögném... :) Vettünk hajszárítót, meg rágót (hogy megfelelően integrálódjunk az amerikai társadalomba), ami viszont meglepett hogy nem volt ásványvíz! Mindenféle lónyál meg édesített víz meg minden volt, de nem ismerik a palackos mentes vizet. Úgyhogy kénytelen voltam szénsavasat venni, és mesterien felrázva eltávolítani belőle a buborékokat.
A Walmarttól bebuszoztunk a city centerbe, ami nagyon kis bájos, ilyennek képzeltem az amerikai városkákat. Kimentünk a tópartra is, van egy nagyon hosszú korzó, és tűzött a nap, úgyhogy összességében igazán gyönyörű volt minden, és Beki szavaival élve élveztünk a fílinges szánsájnt és hepineszt. :)
Utána sétáltunk egyet a  Church street-en, a fő utcán, ahol egy csomó házon kis amerikai zászló lebeg, és tényleg el tudom képzelni hogy milyen lehetett egy évszázaddal ezelőtt, még lovakkal, postakocsikkal :) Most boltok és hangulatos éttermek vannak itt elsősorban. Majd sétáltunk egyet a helyi Lila akác közben is, jó volt megnézni milyen kis takaros a színes, fából készült, kertesházas övezet.

Egyszóval nagyon klassz minden, nagyon jól érzem magam :)

Első napok

Na hát fene egye, mégsem partiztam tegnap, illetve hát annyi volt, hogy loptunk a konyhából sört és beültünk az ebédlőbe iszogatni a magyarokkal. :) Hihi. Nagyon jó hely a konyha, hatalmas raktárai meg hűtői vannak, csurig feltöltve mindenféle finomsággal. Ugye ott fogok dolgozni, szóval már ismerem minden részét, így azt is tudom hol van a welcome partiból megmaradt dugi sör. :P Meg a fagyi, a csokiöntet, az eper, a szalámik, a tortilla chips és a salsa szósz.
A munka is jó eddig, nem megterhelő, kedvesek a szakács nénik, és mi is nagyon jól kijövünk Rebivel és Diával. A feladat nekünk kb annyi, hogy 1 órával reggeli-ebéd-vacsi előtt oda kell menni, tányérokat-poharakat kirakni, segíteni a szakácsoknak sütni-főzni, előételt-desszertet elkészíteni. Ha a többiek végeztek a kajával, akkor elmosogatni. Ez kb étkezésenként két és fél órát vesz igénybe, de még csak most tanulunk bele, úgyhogy majd remélem felgyorsulunk. Mondjuk még csak 70 emberre kell csinálni, és hol van még a 140 gyerkőc, de a napokban jön még két kolumbiai lány a konyhára, úgyhogy nem lesz probléma. A munka előnye pedig, hogy azt eszünk-iszunk és akkor, amikor csak akarunk, a szakács nénik pedig dicséretképp lelkesen tömik belénk a jégkrémet és az édességeket wáháá. :))
Egyébként tényleg teljesen pozitívan csalódtam az itteni emberekben. Az amcsikról azért él bennünk egy olyan kép, hogy bunkók, leszarnak mindenkit, semmibe veszik a külföldieket, és azt se tudják h létezik egy olyan ország, hogy Hungary. De az itteni amerikaiak abszolút kedvesek, jófejek és érdeklődőek, szóval nagyon jó kis társaságba csöppentem. Az első napokban csapatépítés volt, mert már itt van a táborban majdnem mindenki, csak a gyerekek nem. Egy csomó vicces játékot játszottunk, amiknek nem tudom a nevét, de jól összehozta a csapatot. :)) Szal minden szupi.
Most pedig bepótoljuk a tegnapra tervezett Burlingtoni városnézést, mert bevisz minket a szakácsnéni kocsival :) Meg meghívott magukhoz is. Olyan ari :) Juj és elmegyek Ben&Jerry's-t enni, ami egy nagyon finom fagyi amit otthon nem lehet kapni, olyan mint a Haagen Dazs :)))

Írjatok hogy én is olvasgathassak valamit! :) Puszi!

Mogyoróvajas kenyér

Najó, átgondoltam, és úgy vélem kicsit szőrös szívű voltam előző bejegyzésemben, már ami az amcsi kajákat illeti. Tény, hogy elég sok műanyagot esznek, ez nem volt kérdéses. Jaj meg majdnem minden étkezésnél van valami fura trutyi állagú trutyi, ami pont úgy néz ki mint a Mátrixban. Eddig még nem mertem megkóstolni, de valszeg az íze is olyan.
De ezeken kívül azért vannak finom ételek is, sok finom hús, meg lazac, meg sok-sok saláta, meg gyümölcsök is. Amiket persze csak az international staff eszik meg, gondolom én :D De amúgy nagyon durva, körülbelül kisebb alma nagyságúak voltak az eprek, meg minden sokkal jobban nézett ki mint otthon. Mutáns génmódosított ételek.
Mindezeken kívül már réges-régóta izgatta a fantáziámat néhány igazi amerikai különlegesség, ami otthon nem nagyon kapható. Ma reggelire pl. amerikai palacsinta volt, úgy istenigazán, juharsziruppal. Nagyon finom volt, csak a végére már kicsit émelyítően édes, szóval az anyu-féle túrós-lekváros változatot semmiképp nem cserélném le erre.
Tegnap vacsira volt igazi cupcake is, ami a muffin végülis, csak ilyen gyümölcsöcs-habos krémmel a tetején, az isteni volt. :)
Ettem mogyoróvajas kenyeret is, mert minden filmben ilyet visz a kis amcsi kölök a suliba tízóraira. Hát mivel valamiféle édes Nutella szerűségre számítottam, majdnem kiköptem hirtelen a sósmogyoróból készült krémet, elég furi íze van... Bár a filmekből okulva összetapasztottam egy lekváros kenyérrel, és így már nagyon finom volt.
Most pedig félbe kell szakítanom elmélkedéseimet mert dolgoznom kell. De folyt köv holnap :)
Este megyek bulizni yeeeeeeeee :D Csók

Kulináris élményeim

Na, úgy gondolom épp itt az ideje, hogy írjak valamit a híres amerikai konyháról.
Ööö ennyi.

Megérkeztünk :)

Tegnap este helyi idő szerint 11 pm-kor megérkeztünk a burlingtoni reptértől kb 20 percre lévő Colchesterbe, a táborunkba. Kedvesek voltak, a táborból két vezető és a már ittlévő magyar fiaink (Bence és Gergő) vártak minket a reptéren, kis táblával a kezükben :D illetve a parkolóban egy böhöm nagy terepjáróval. Este már nem nagyon láttunk semmiből semmit, csak elfoglaltuk a kis faházunkat, ami olyan mint a Két Lottiban. Kedvesek voltak, mondták h pihenjünk nyugodtan, akár délutánig, meg bármikor kapunk kaját úgyhogy emiatt nem kell aggódni. De aztán csak felkeltünk 9kor (ehhem felkeltettek a fiúk akik hiperaktivitásban szenvednek), és körbevittek a táborban egy golfkocsival :D Hát buzi nagy ez a terület, nemám olyan mint Zamárdi, körülbelül egy Sziget fesztivál nagyságú. Van egy csomó futball pálya, meg tenisz pályák, meg összevissza kis faházikók szerte szét a területen, és nem mellesleg van egy saját partszakasza egy hatalmas tóból. Kicsit félelmetes volt egy kis faházban aludni a semmi közepén :D Olyan potenciális horrorfilm téma, azon lamentáltam, vajon melyikre van nagyobb esély, hogy előbb a baltásgyilkos, vagy valami elvadult óriásmedve támad ránk... De egyelőre még minden rendben :D
Ma nincs semmi dolgunk, szal itt ülök a Leadership Hut-ban, ami ilyen tábori alkalmazottaknak fenntartott pihenő, és épp egy hatalmas babzsákfotelbe vagyok belesüppedve. Az angolok meg körülöttünk csacsognak, hülye kiejtéssel, ami olyan mintha Abász beszélne angolul, szal ilyen furán idegesítő :D Eskü az amcsikat jobban értem, ami meglepő. Na mostmeg DVD-zni akarnak, akkor lépek :)) Na, a Nick and Norah című film következik.
Puszi :)

(Majd töltök képeket a táborról, de egyelőre szar idő van és így nemjó fényképezni.)

Philadelphia

Jupíí, sikeresen túléltük a transzatlanti repülőutat terrortámadás nélkül, pedig Orsi szerint igen nagy esély van ám rá :D De igazából nincs :))
Most itt ülünk Philadelphiában a három kis jövendőbeli munkatársammal, Rebivel, Diával és Józsival, és várjuk a következő átszállást, az utolsót hála az égnek, Burlingtonba.
Eddig nagyon klassz volt az út, egy másfél órás röpke Frankfurti kiruccanó után föl is szálltunk a hatalmas philadelphiai gépre. Olyan tipikus oldalt két-két üléses, középen négyes, szóval mit mondjak tényleg nem egy fapados :) Volt kis monitor is az előző szék hátuljában, úgyhogy a 9 órás utat az alváson és az evésen kívül Tangled, Rango és Született feleségek nézéssel töltöttem :))
Amikor megérkeztünk az USA-ba, először a bevándorlási ügyintézésen kellett túlesni. Vicces volt, a vallató pasi jó amerikaihoz méltón teli szájjal rágózott, olyan istenigazán nyitott szájjal, aminek következtében alig értettem valamit a csámcsogásától. De tagadhatatlanul hiper laza volt :D Aztán kérdezte hogy van-e barátom, majd megállapította hogy szegényt most jól otthonhagytam. (Üüüü bocsi Olivér :(( ne haragudj rám kérlek!)
Na lényeg a lényeg, a hatszázhuszonhatezer-kilencvenkettő átvizsgálás és ellenőrzés és becsekkolás után, mikor végre teljesen megnyugodhattak az amcsik hogy nem vagyunk rosszfiúk, már csak azért sem mert lányok vagyunk, végre eljutottunk a Burlingtonba tartó gép termináljához. És isteni szerencse, hogy van ingyen net, mert nem is tudom mi a fenét csinálnánk itt különben 5 órán keresztül... Főleg mert itt hiába van még csak fél 7, de otthon már fél egy, és hajnali fél 5kor keltem, szal naaagyon álmos vagyok.
Üüüü.

Good bye party

Hát, bizony jó gyorsan elrepült felettünk az idő vasfoga. ( :-) ) Olyannyira, hogy nemcsak hogy elérkezett, de már el is múlt a tegnapi nap, amikor megtartottuk a "búcsú bulimat". Amit én mondjuk nem szeretek búcsúbulinak hívni, az olyan negatív... és véges... mintha elmennék valahova és sohasem jönnék vissza. Szóval inkább maradjunk annyiban, hogy iszogattunk-beszélgettünk-bográcsoltunk egyet a Római-parton, még így nyáron utoljára közösen, a legkedvesebb barátaimmal :) Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, nagyon boldog vagyok hogy így összejöttünk! És különösképp köszönöm Zitának, aki egy gyönyörű tortát sütött nekünk, Krisztinek, akitől csodás ajándékokat kaptam, és persze Olivérnek, aki magára vállalta a főszakács szerepét, aminek a végeredménye egy elég finom kis magyar gulyás lett! :))
Ma rám is törtek az érzelmek, hogy úristen, mindjárt útnak indulok, és távol leszek mindentől és mindenkitől, amik és akik eddig az életemet jelentették... ezt még mindig nem fogtam föl teljesen.
De persze közben nagyon várom a kalandot, és már neki is láttam a lista-írásnak, a vásárlásnak és a pakolásnak, amikre szükségem lesz majd nyáron... és hát mit is mondjak... egyelőre halvány milkalila gőzöm sincs, hogy fog beleférni egy max 23kg súlyú gurulós bőröndbe a fél életem...