Az első szabadnap (juhúúúúúúúú!)

Jaaj boccs de egyfolytában vitorlázom meg golfozom meg lovagolok, és nem volt időm blogot írni.
Persze... nem, ezek miatt csak szeretnék nem ráérni, a sajnálatos tény azonban az, hogy dolgozom. :)
Kedden el is érkeztem a mélypontra, amikor is ebédnél úgy felforrt az agyvizem, hogy amint a gyerkőcök megették a kajájukat, egy hiszti-roham kíséretében kirohantam a konyhából. Nem tetszett az 50 fok, meg a koránkelés, meg hogy nem volt még rendes szabadnapom és hulla fáradt voltam. Én a második gyenge láncszem voltam, Dia már pár nappal előtte kibukott. De nagyon aranyosak voltak a szakácsnénik, mondták hogy teljesen megértik hogy kivagyunk, és sajnálják, és aztán mindenáron fel akartak vidítani minket valahogy. Gail kitalálta, hogy elvisz minket egy szuperjó kínai étterembe, meg csapatépítünk, meg minden, de végül visszautasítottuk, mert inkább csak aludni akartunk egyet a szünetben. Erre amikor visszamentünk vacsira, ott várt minket a hűtőben egy nagy tál sushi, vigaszdíjként! :) Még sosem ettem rendes sushit, úgyhogy tök jó meglepetés volt! Aztán ráadásul azt mondták, csak papírtányérokkal-poharakkal kell terítenünk a vacsihoz, hogy mosogatni se kelljen, és mivel én voltam beosztva aznapra, ezért máris felvidultam :D Szóval Gail és Pat nagyon igyekeztek megkönnyíteni a napunkat, mert már tényleg mindenkin látszott, hogy nagyon kész van...
Hát igen az valóban egy jó szar nap volt.

De! Csak egy napig tartott! :) Mert másnap szabadnapom volt, amikor végre kialudhattam magam, és szép lassú tökölős tempóban összekészülhettem, meg sminkelhettem, meg minden :), és Bencével, Józsival, Angie-vel a kolumbiai lánnyal és Andi-vel az amcsival beültünk a kocsiba és elmentünk Burlingtonba. Juhúú! Először jól eltévedtünk, mert az egyetemi plázába akartunk menni, de jó egy órás autópályákon való keringés után találtuk csak meg. Nagyon klassz volt, végre beszabadultam egy csomó drogériába meg parfümériába, és mindennel befújtam magam hogy egy napig még véletlenül se legyen konyha szagom. :D Ezután össze-vissza lődörögtünk, nézegettünk, és vettem is magamnak egy táskát, mert még nincs elég… (:) soha nem is lesz). Utána vettem valami áfonyás golyórágót, ami beszínezte kékre az egész számat, aztán bepréseltük magunkat 5en egy olyan kis fényképező masinába, ami tudvalevő hogy kb 2 személyes, szóval jól elökörködtünk. :) Majd digitalizálom valahogy a képet ha elkérem végre, és felteszem. :) A plázázás után a Fő utcára is bementünk, Andi-vel ittunk egy Smoothie-t a Ben&Jerry-ben, mert az olyan menő és a szabadnapon dőzsölni kell. :)

Aztán a maradék dollárjaimat pedig elvertem a Walmart-ban alkoholra, úgyhogy ez szomorú dolog, de már nincs egy fityingem sem.
Este vacsira azért hazajöttünk, fáradtan és éhesen, és ooolyan jó volt, hogy végre elém tolták a kaját és nem nekem kellett vele dolgozni :D Meg ugye a gyerekekkel együtt ehettünk így, és nagyon jó érzés volt átérezni ezt a Kiniya-aurát. Amint befejezik az evést, mindig elkezdenek dalokat énekelni, meg az asztalt csapkodni, meg tapsolni, meg csipogni, nagyon aranyosak. Van is egy kedvenc dalom, a Yogi Bear, ami Medve Lászlóról szól, és a lényege, hogy Yogi has a little friend, Bubu-Bubu Bear, Yogi has a girlfriend Cindy-Cindy Bear, Yogi has an enemy Ranger-ranger Smith és Yogi lives in Yellowstone, yellow-Yellowstone.
Roppant mód tanulságos történet.
Egyébként nagyon rossz, nem tudom hogy a gyerekek lopják-e a wifit, vagy ki, de nagyon sokszor nem tudok már rácsatlakozni, mert tele van. Ilyen eddig sosem fordult elő, csak az utóbbi napokban. Ezért is van, hogy nem tudtam rendesen blogot írni, meg úgy amúgy életjelet adni magamról.
De nem szeretném szidni a gyerkőcöket, hátha nem is ők lopják a sávszélességet, meg amúgy is olyan kis cukik üüüü.. Ma például ilyen kerti parti volt, ahol én egy nagyon felelősségteljes beosztásban dolgoztam limonádé töltögető szakmunkatársként, és odajött két kislány, hogy segítenek nekem, és vagy 20 percig töltögették velem szorgosan a poharakat. Van is már egy csomó kedvenc gyerekem, akiket majd jól elrabolok és hazaviszek magamnak háháá :D

Nemidetartozik

Közvéleménykutatok, tényleg bonyolultan lehet csak hozzászólást írni? Mer apukám mondta hogy nem tud. De tökre örülnék, ha írnátok valamiket, azt is lehet hogy otthon mizu, meg bármit :)
Úgy hiányoztok!!
Puszii

Munka

Húh. Hát elkezdődött a hajtás. A nemisakármilyen... mióta megjöttek a gyerekek, sokkal több a munka, és így már javában nem napi 7 órákat dolgozunk, hanem inkább 9-10-et. Szóval ennyi volt a hawaii, most már semmi nem fenékig tejfel. Cserébe minden tej, mert Diával kiszakítottunk egy 20 literes tejeszacskót, amit épp a tejes gépbe próbáltunk behelyezni, de sikerült valahogy idő előtt kirántani a dugóját és az egész mennyiség a nyakunkba ömlött. A gyerekek meg jól kinevettek. :((
Így vesztettük el minden nemű tekintélyünket már a második nap.
Ami viszont ennél is viccesebb, hogy ez után kb egy órával Beki és Jessica is eljátszotta ugyanezt a történetet, mondván, hogy na majd ők megcsinálják a gépet, így sikerült az ebédlőben épp beszédet tartó táborvezető és 200 ember előtt eljátszaniuk ugyanezt :D:D
Persze jót röhögtünk... néha kínunkban, néha a fáradtságtól.
Meg jókat sírunk is, néha a szeretethiánytól, néha a fáradtságtól...
Egyszóval telnek múlnak a napok, mostanában elég ingerszegényen, mert alig van időnk, leginkább csak netezünk vagy pihenünk a szünetekben. Mióta itt vagyok, nem volt még olyan nap, hogy semmit se kellett volna csinálni, és az első igazi szabadnapom csak jövő szerdán lesz. De megbeszéltük Bencével és Józsival (velük van egy nap a szabadnapunk), hogy akkor majd elmegyünk kajakozni, és csinálunk egy ilyen komplett kis tavi túrát mert a környezet valami gyönyörű.
Egyébként csak az bosszant a munkával kapcsolatban, hogy én pl úgy érzem sokkal előbb is végezhetnék, csak ugye csapatjáték... minden étkezéskor más posztra vagyunk beosztva, de addig senki nem mehet el amíg mindenki nem végzett. Szóval segítünk ilyenkor egymásnak, mert ez a közös érdek. Csak elképesztő, hogy én mindig igyekszem 100%osan dolgozni, gyorsan és precízen, mert basszus nem órabérben vagyunk, hogy ellődörögjünk, hanem baromi gyorsan kéne végezni hogy több legyen a szabadidőnk. De sajnos egyes kolleginák nagyon nem erőltetik meg magukat. Sokszor inkább úgy vagyok vele, hogy megcsinálok kétszer annyi melót, csak haladjunk már... de ettől meg én készülök ki. Nade befejezem, csak ki kellett írnom magamból. Remélem hamar rájönnek, hogy így magunkat szivatjuk az elnyújtott munkaidővel.
Addig meg igyekszem a lehető legjobbat kihozni mindenből. Ebben nagyon sokat segít Gail és Pet is, a két szakácsnő, mert hihetetlenül kedvesen bánnak velünk. Egyik nap Gail vett a boltban mindannyiónknak egy táblacsokit :) Mert most mi vagyunk a lányai :) Meg mindenki más is nagyon kedves egyébként, már szinte mindenki tudja a nevem, és az is jól esik, hogy mindent megköszönnek személyesen.
Szóval összességében szeretek itt lenni, csak kezdek unni néhány dolgot, meg hiányzik nagyon hogy több szeretet vegyen körül..

Nyitó nap

És íme a vidió az első napról:

Gyerkőcök

Júúj jönnek a kis puják!! Elárasztották a tábort a bazi nagy amerikai luxusautók, az apukák és anyukák, a feketék, a fehérek, a vörösök - és most mindenki azon tüsténkedik, hogy rendben becsekkoljanak a gyerkőcök, meg ki legyen nyalva a popójuk. Csak mi, a konyhások nem, mert mi itt netezünk a babzsákfotelekben háháá. :)) De majd nemsokára megyünk ebédet csinálni.
Arik a leányzók, így kívülről nézve, aztán amikor majd hisztizni fognak hogy miért nincs hamburger minden ebédre, akkor már lehet hogy nem lesznek ilyen kis cukik. De egyelőre kis édesek. Nagy dínom-dánom van a Welcome Center-nél, narancslé meg finom sütik, meg mindenki cseveg, hát azt hiszem innentől felkészülhetek a két hónapig tartó monoton gyerekcsipogásra. Egyébként marha sok cuccal jöttek, ilyen hatalmas utazóládákkal, mint ami a Harry Potterben van! Csak rózsaszínben. Szegény fiúk meg egész nap azokat pakolhatják :D
Kaptunk egyébként a tábortól egy-egy barack színű Kiniya-s pólót, meg névtáblát, úgyhogy hű alkalmazottként felelősségteljesen kéne most viselkedni és bájcsevegni, ezért inkább bejöttünk netezni :D
Képeket nem csináltam mert nem szabad fotózni a gyerekeket. Pedig az autókat látni kéne! Dúúrva. :)) Bár aki kifizet majdnem egy millió forintnak megfelelő összeget a gyereke 3hetes táboráért, az mondjuk nem meglepő hogy luxusautóval jön... :)

Camp Life - frissítve :)

Fú, pont egy héttel ezelőtt kezdtük a munkát. Repül az idő... Egyrészről úgy megszoktam már az ittlétet, mintha hónapok óta itt élnék, másrészről viszont úgy elrepült ez a hét, mintha tegnap jöttem volna. Mára már egészen jól beállt a napirendünk. Sajna már fél hétkor fel kell kelni, mert menni kell reggelit csinálni. De tök érdekes módon mindig sikerült felkelnem elég simán. Aki jobban ismer az tudja, hogy képes vagyok 12 órákat aludni és délben kelni. Hát ebben az élvezetben most három hónapig nem lesz részem, de egyelőre nem bánom. Háromszor kell a konyhán dolgozni, 7-től, 12-től és 5-től, köztük pedig 2-3 órás szünetek, amit pihenéssel, netezéssel töltünk. Sajna valamiért még nem lehet lovagolni, meg a partra sem lehet lemenni napozni, mert még túl magas a vízszint. :( De később majd aktívabban szeretném eltölteni a szüneteket, már beszéltem a lovardás főmuftival, meg lespanoltam a motorcsónakos Nick-kel is. Úgyhogy jupíí :))
Azért írtam egyébként eddig sokat a kajákról, mert ugye konyhán dolgozom, meg mert pár napig esett az eső és nem nagyon történt semmi említésreméltó a kajáláson kívül :)
De akkor most beszéljünk komolyabb dolgokról. Hogy mit iszunk.
Tegnap 3-kor bevitt minket Marnie, a táborvezető Burlingtonba, mert már eléggé untuk magunkat itt a táborban. Először a bevásárlóközpontba mentünk, ahol mindenki vett magának valami ruhát/kütyüt/akármit, aztán úgy döntöttünk gyalog besétálunk a városközpontba.
Közben megnéztük az egyetemet, nagyon klassz, de ami az igazán szuper, hogy közvetlen mellette van egy csomó gyönyörű szép koli, illetve ilyen klubházak, az oldalukon mindenféle alfa béta téta gamma betűkkel, mint a filmekben.
Ezután kimentünk a partra kicsit sétafikálni, meg sörözni, és hát beleszerelmesedtem a Bud Light-ba, tök finom!! Igaz, azt hittem először hogy ez a Budweiser lájtos változata (no komment), de aztán a fiúk jól leoltottak hogy nem :D Pedig már tényleg kezdtem megörülni hogy létezik lájtos sör! :D Na de sebaj.
Utána elsétáltunk a Church Streetre, ahol beültünk egy ilyen jó kis amcsi életérzéses sörözőbe, meg ettünk egy gyrost, hogy egy kis hazai életérzés is legyen :)) De így hogy nem kérdezték hogy hágymácsípösmehet? így már nem is volt olyan finom. A sörözőben épp egy diplomaosztót ünnepeltek, szal tele volt velünk egyidős fiatalokkal, hát... az amcsik elég ortó módon buliznak, mondjuk úgy :D De érdekes élmény volt. Egyébként durva, de nem adnak ám piát ha nincs nálad valami igazolvány amivel bizonyíthatod hogy elmúltál 21, ezt véresen komolyan veszik, így Dia nem ihatott velünk, mert a táborban hagyta az útlevelét. Szegény Dia.Ezután összefutottunk az angolokkal meg néhány tábori haverral, és átmentünk velük egy táncolós helyre, a Lift-be, ami naaagyon jó volt, hajnali kettőig táncoltunk, fiúk kicsit (ehhm) szétcsapták magukat :D

Szal telnek-múlnak a napjaim :)) De közben egyre jobban hiányoztok!

Burlington

(Fúj reggelire megkóstoltam a mátrixos trutyit. Hát ha olyan az íze, akkor én a kék kapszulát választanám, ez nem vitás. Valami zabkása szerűség de tökéletesen ízetlen és gusztustalan, úgyhogy kénytelen voltam megint mogyoróvajas kenyeret enni. Kicsit unom már ezeket az édes dolgokat... hiányoznak a jó kis felvágottak, a kockasajt, az a finom puha cipó amit apu szokott venni, a paprika-paradicsom...)

Tegnap is, ez nagyon durva, volt rendes vacsora, desszert is(!), és akkor utána kitalálta a táborvezető, hogy még elvisznek minket fagyizni.
Úgyhogy beült a kb 50 fős kis csapatunk ilyen menő kisbusz nagyságú terepjárókba, és elmentünk fagyizni meg hotdogozni. :) A "csapat"-ban egyébként leginkább amcsik és angolok vannak, meg egy-két skót, ausztrál, dél-afrikai, úgyhogy mindenképp túlsúlyban vannak az angolul beszélők. Akik még velünk magyarokkal együtt kínlódnak a megértéssel, azok a kolumbiai lányok. Ők öten vannak, ketten lesznek a konyhán és hárman takarítani fognak, velük spanolgatunk most :) Eme képen is Diával és Jessica-val, a kolumbiai leányzóval vagyunk megcsodálhatók.

De nem is írtam még le a tegnapelőtti burlingtoni kalandot!
Délután 1 órakor a kedvenc konyhásnénim, Gail, felvett minket a kapunál és elvitt minket Burlingtonba, ami Vermont egyik legnagyobb városa, és kb negyed órára van innen. Nagyon aranyos volt, mondta hogy útközben muszáj megállnunk egy helyen, mert óriási kézzel készített jégkrémet lehet kapni. :D Hát, nem ettünk még elég édességet (haha), szal mondtuk hogy miért is ne. De mondjuk tényleg nagyon menő volt, a pasi belemerítette a vaníliás jégkrémet a csokimázba, aztán beleforgatta manduladarabokba, és akkora lett mint a fél fejem.
El se tudom képzelni hány kilóval megyek majd haza :D Meg nem is akarom.
Gail tényleg nagyon kis kedves nő. A középkor és a nyugdíj között jár valahol, és úgy viselkedik velünk, mintha mi lennénk a gyerekei, mert sajnos nem lehetett neki. A konyhában is folyton úgy hív minket hogy Sweety, Darling, meg Honey, nagyon kedvesen bánik velünk. A fagyit se engedte hogy kifizessük, mondta hogy örül hogy vehet nekünk.
Ezek után kirakott minket a Walmart-nál, onnantól egyedül barangoltunk. A Walmartba mindenképp el akartam menni, mert az az amerikai fogyasztói társadalom fellegvára. Megálltam hogy ne fotózgassak, az olyan lett volna, mintha valami hülye turista otthon az Ósannal pózolna, hát biztos kiröhögném... :) Vettünk hajszárítót, meg rágót (hogy megfelelően integrálódjunk az amerikai társadalomba), ami viszont meglepett hogy nem volt ásványvíz! Mindenféle lónyál meg édesített víz meg minden volt, de nem ismerik a palackos mentes vizet. Úgyhogy kénytelen voltam szénsavasat venni, és mesterien felrázva eltávolítani belőle a buborékokat.
A Walmarttól bebuszoztunk a city centerbe, ami nagyon kis bájos, ilyennek képzeltem az amerikai városkákat. Kimentünk a tópartra is, van egy nagyon hosszú korzó, és tűzött a nap, úgyhogy összességében igazán gyönyörű volt minden, és Beki szavaival élve élveztünk a fílinges szánsájnt és hepineszt. :)
Utána sétáltunk egyet a  Church street-en, a fő utcán, ahol egy csomó házon kis amerikai zászló lebeg, és tényleg el tudom képzelni hogy milyen lehetett egy évszázaddal ezelőtt, még lovakkal, postakocsikkal :) Most boltok és hangulatos éttermek vannak itt elsősorban. Majd sétáltunk egyet a helyi Lila akác közben is, jó volt megnézni milyen kis takaros a színes, fából készült, kertesházas övezet.

Egyszóval nagyon klassz minden, nagyon jól érzem magam :)