Megérkeztünk :)

Tegnap este helyi idő szerint 11 pm-kor megérkeztünk a burlingtoni reptértől kb 20 percre lévő Colchesterbe, a táborunkba. Kedvesek voltak, a táborból két vezető és a már ittlévő magyar fiaink (Bence és Gergő) vártak minket a reptéren, kis táblával a kezükben :D illetve a parkolóban egy böhöm nagy terepjáróval. Este már nem nagyon láttunk semmiből semmit, csak elfoglaltuk a kis faházunkat, ami olyan mint a Két Lottiban. Kedvesek voltak, mondták h pihenjünk nyugodtan, akár délutánig, meg bármikor kapunk kaját úgyhogy emiatt nem kell aggódni. De aztán csak felkeltünk 9kor (ehhem felkeltettek a fiúk akik hiperaktivitásban szenvednek), és körbevittek a táborban egy golfkocsival :D Hát buzi nagy ez a terület, nemám olyan mint Zamárdi, körülbelül egy Sziget fesztivál nagyságú. Van egy csomó futball pálya, meg tenisz pályák, meg összevissza kis faházikók szerte szét a területen, és nem mellesleg van egy saját partszakasza egy hatalmas tóból. Kicsit félelmetes volt egy kis faházban aludni a semmi közepén :D Olyan potenciális horrorfilm téma, azon lamentáltam, vajon melyikre van nagyobb esély, hogy előbb a baltásgyilkos, vagy valami elvadult óriásmedve támad ránk... De egyelőre még minden rendben :D
Ma nincs semmi dolgunk, szal itt ülök a Leadership Hut-ban, ami ilyen tábori alkalmazottaknak fenntartott pihenő, és épp egy hatalmas babzsákfotelbe vagyok belesüppedve. Az angolok meg körülöttünk csacsognak, hülye kiejtéssel, ami olyan mintha Abász beszélne angolul, szal ilyen furán idegesítő :D Eskü az amcsikat jobban értem, ami meglepő. Na mostmeg DVD-zni akarnak, akkor lépek :)) Na, a Nick and Norah című film következik.
Puszi :)

(Majd töltök képeket a táborról, de egyelőre szar idő van és így nemjó fényképezni.)

Philadelphia

Jupíí, sikeresen túléltük a transzatlanti repülőutat terrortámadás nélkül, pedig Orsi szerint igen nagy esély van ám rá :D De igazából nincs :))
Most itt ülünk Philadelphiában a három kis jövendőbeli munkatársammal, Rebivel, Diával és Józsival, és várjuk a következő átszállást, az utolsót hála az égnek, Burlingtonba.
Eddig nagyon klassz volt az út, egy másfél órás röpke Frankfurti kiruccanó után föl is szálltunk a hatalmas philadelphiai gépre. Olyan tipikus oldalt két-két üléses, középen négyes, szóval mit mondjak tényleg nem egy fapados :) Volt kis monitor is az előző szék hátuljában, úgyhogy a 9 órás utat az alváson és az evésen kívül Tangled, Rango és Született feleségek nézéssel töltöttem :))
Amikor megérkeztünk az USA-ba, először a bevándorlási ügyintézésen kellett túlesni. Vicces volt, a vallató pasi jó amerikaihoz méltón teli szájjal rágózott, olyan istenigazán nyitott szájjal, aminek következtében alig értettem valamit a csámcsogásától. De tagadhatatlanul hiper laza volt :D Aztán kérdezte hogy van-e barátom, majd megállapította hogy szegényt most jól otthonhagytam. (Üüüü bocsi Olivér :(( ne haragudj rám kérlek!)
Na lényeg a lényeg, a hatszázhuszonhatezer-kilencvenkettő átvizsgálás és ellenőrzés és becsekkolás után, mikor végre teljesen megnyugodhattak az amcsik hogy nem vagyunk rosszfiúk, már csak azért sem mert lányok vagyunk, végre eljutottunk a Burlingtonba tartó gép termináljához. És isteni szerencse, hogy van ingyen net, mert nem is tudom mi a fenét csinálnánk itt különben 5 órán keresztül... Főleg mert itt hiába van még csak fél 7, de otthon már fél egy, és hajnali fél 5kor keltem, szal naaagyon álmos vagyok.
Üüüü.

Good bye party

Hát, bizony jó gyorsan elrepült felettünk az idő vasfoga. ( :-) ) Olyannyira, hogy nemcsak hogy elérkezett, de már el is múlt a tegnapi nap, amikor megtartottuk a "búcsú bulimat". Amit én mondjuk nem szeretek búcsúbulinak hívni, az olyan negatív... és véges... mintha elmennék valahova és sohasem jönnék vissza. Szóval inkább maradjunk annyiban, hogy iszogattunk-beszélgettünk-bográcsoltunk egyet a Római-parton, még így nyáron utoljára közösen, a legkedvesebb barátaimmal :) Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, nagyon boldog vagyok hogy így összejöttünk! És különösképp köszönöm Zitának, aki egy gyönyörű tortát sütött nekünk, Krisztinek, akitől csodás ajándékokat kaptam, és persze Olivérnek, aki magára vállalta a főszakács szerepét, aminek a végeredménye egy elég finom kis magyar gulyás lett! :))
Ma rám is törtek az érzelmek, hogy úristen, mindjárt útnak indulok, és távol leszek mindentől és mindenkitől, amik és akik eddig az életemet jelentették... ezt még mindig nem fogtam föl teljesen.
De persze közben nagyon várom a kalandot, és már neki is láttam a lista-írásnak, a vásárlásnak és a pakolásnak, amikre szükségem lesz majd nyáron... és hát mit is mondjak... egyelőre halvány milkalila gőzöm sincs, hogy fog beleférni egy max 23kg súlyú gurulós bőröndbe a fél életem...

Hét hét

Ajjj, annyira megfogadtam, hogy nem írok le minden hülyeséget a blogba, és nem kezdek Szex és N.Y. szerű eszmefuttatásokba, de mindig kikívánkozik belőlem valami, és csak nehezen tudom megfékezni magam :D Esküszöm ellátom 'USA' címkékkel majd azokat a bejegyzéseket, amik lényegesek, és akkor akit nem érdekel, nem kell végigolvasnia a különböző grafomán kitöréseimet :D
Nemsokára meg lesz a repjegyem, órák vagy napok kérdése, juhúú! Ez most teljesen feldobott, olyannyira, hogy a nemzetközi jog zh-ra való készülés helyett inkább a tavalyi CL-esek blogjait olvasgatom :D Hát, nagyon nagyon izgulok és várom már ezt a szuper különlegesnek ígérkező nyarat! A tábori életet is nagyon, de persze az utazást leginkább! Már tervezgettünk Orsival és Somával, valószínűleg egy San Francisco - (nemzeti parkok) - Los Angeles - Las Vegas - Grand Canyon - New York - Washington tripet fogunk összehozni. Persze még nagyon messze van, nagyon elméleti, de ezek érdekelnek a legjobban, úgyhogy remélem összejön!! :))

Valahogy most feléledt bennem egy hihetetlen erős ösztön, hogy önállósítsam magam. Szeretnék kicsit kiszakadni itthonról, elmenni egy egészen más világba, elmenekülni a hétköznapoktól. Unom már a nézeteltéréseket, a piszkálódásokat, unom már hogy sok mindenkiben kellett csalódnom, képtelen vagyok tovább jópofizni a baráti társaságunk egyes tagjaival.
Sajnálom, hogy emiatt olyan emberektől is messze kerülök majd, akiket tiszta szívemből szeretek... de a velük való kapcsolatunk viszont elég erős ahhoz, hogy kibírjon három hónapot! <3

Visa approved

Juhúúú sikeresen felvettem a kesztyűt az amerikai bürokráciával a Nagykövetségen, aminek eredménye -2 óra az életemből, az ujjlenyomataim USA-adatbázisba történő beiktatása, valamint... hogy megvan a vízumom!!
Most aztán már semmi sem állíthat meg :)

Y.M.C.A.

Katt a címre! :D

Placed!

Woww elhelyeztek!!!! :D
Már kezdtem aggódni, hogy vajh mi lesz a sorsom, Orsinak és Somának már egy ideje van tábora, mondom nehogymár a végén itthonmaradjak :D De yess, sikerült, a Camp Dudley at Kiniya-ban fogom tölteni a nyarat, ami egy YMCA tábor az USA ÉK-i részén, Vermont államban. Ez az Új-Angliának nevezett tagállamok egyike, a Nagy Tavak környékén, Kanada szomszédságában. Ami kicsit hidegnek tűnik, de utána olvastam és azért ott is meleg a nyár, úgyhogy megnyugodtam :D Egyébként Vermont a juharszirup hazája, úgyhogy legalább jócskán megjuharszirupozhatom azt az amerikai palacsintát! ;)

A Kiniya egy YMCA tábor (Young Men's Christian Association), nagyon szimpatikus, elolvastam a táborvezető néni levelét is, meg az egész honlapot, és látszik h nem az elkényeztetett újgazdag kiskölykökre profitorientálódtak, hanem a normális, keresztény értékeket valló értelmes gyerekekre. A rengeteg csoportos sport program mellett lehet lovagolni, golfozni, kajakozni, vitorlázni, vízisíelni, kézműveskedni, festeni, táncolni, zenélni és színjátszani is. Az újonnan megtanult dolgokat pedig rendszeresen elő is adják a színházteremben. Egyszóval nagyon szimpatikus a tábor profilja, és Marnie, a táborvezető is jófejnek tűnik :)

Az egyetlen dolog ami picit aggaszt, hogy ugyebár Orsiék Massachusetts-be kerültek, egy Magyarországnyi távolságra tőlem. És hát... csak reménykedni tudok, hogy lesz alkalmunk találkozni. No persze munka után természetesen együtt fogunk utazgatni, de hát két hónapig én nem akarom őket nélkülözni :( Mindenesetre ez egy multikulti csereprogram, szal majdcsak elleszek valahogy, csak hát két hónapig még sosem voltam egyedül egy teljesen idegen földrészen...